Éntörténem – Gerti

2009-ben hallottam először ezt a szót: endometriózis. Akkor még nem jelentett számomra semmit, most már tudom, hogy mint minden szónak, ennek is mekkora hatalma van. Megváltoztatta az egész életemet. És nemcsak az enyémet … Először nem jó irányba indult a vonat, félelem, fájdalom, kétségbeesés voltak az útitársaim és két műtét a két megálló.

Az egész úgy kezdődött, hogy 2008-ban találtak nálam egy cisztát, akkor még szó sem volt endometriózisról. Háromhavonta vizsgálgatták, szépen terebélyesedett. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy elővigyázatos és tudatos fiatal nőként, 16 éves korom óta jártam nőgyógyászhoz, kontrollvizsgálatra, rákszűrésre, stb. Azt hittem ezzel mindent megteszek az egészségemért és jó kezekben vagyok. Mint később kiderült, nem így volt.

Amikor a cisztát találták, semmi különösebb panaszom nem volt, leszámítva az erős menstruációs görcsöket, amikkel mindig is küzdöttem. El is mondtam minden egyes szűrővizsgálat alkalmával az éppen aktuálisan rendelő orvosnak, hogy nagyon erős görcseim vannak (rendszeresen haza kellett mennem először az iskolából, majd a munkahelyemről „azokon a napokon”, mert nem tudtam kiegyenesedni, rendszeresen töltöttem táppénzen ezeket a napokat, mert képtelen voltam dolgozni), de mindig azt a választ kaptam, hogy biztosan rosszul tűröm a fájdalmat … Ez sem így volt. Eszméletlen görcsöket éltem át a menstruációs ciklusok alkalmával, a hányinger állandó kísérője volt azoknak a napoknak, mégsem foglalkozott ezzel senki. Kaptam egy jó erős görcsoldót, mondván, hogy ezzel jobb lesz, de ma már tudom, hogy ez csak tüneti kezelés volt. Mennem kellett volna orvostól orvosig, amíg valaki komolyan nem veszi a tüneteimet. Persze utólag már könnyű okosnak lenni.

2009-ben visszajött szülési szabadságáról egy nőgyógyász. A kezébe adtam az addigi leleteimet, megvizsgált és a következőket mondta (soha nem fogom elfelejteni ezeket a szavakat): „Gertrúd, vagy megműtjük magát a jövő héten vagy meddő lesz”. A semmiből hirtelen meddő leszek? Egy világ dőlt össze bennem. Soha nem felejtem el azt az érzést. Mintha villám csapott volna belém. A rendelőből nem tudom hogy jutottam el az autóig, de arra emlékszem, hogy már besötétedett, mire a zokogást abba tudtam hagyni, hogy hazavezessek. 23 éves voltam akkor.

Ekkor indult az, amit endometriózisosnak, de talán semmilyen betegnek nem szabadna csinálnia, elkezdtem vadul bújni az internetet. Mindent összegyűjtöttem. Mindent felkutattam és megnéztem, ami az endoval kapcsolatos és akkor elérhető volt a világhálón. Angol szakos tanárként nem okozott gondot elolvasni a külföldi tanulmányokat, megnézni a műtétekről készült videókat. Nem kellett volna! Teljes elkeseredés és kétségbeesés lett a vége.

Meg akartam érteni, hogy mi ez? Miért ez a keresztem? Egyáltalán miért én? Miért pont én? Ma már tudom, hogy nem a jó kérdést tettem fel. Nem az a lényeg, hogy „Miért?”, hanem az, hogy „Mit kell ebből tanulnom? Min kell változtatnom?” Ezek a jó kérdések! Mert ezekre van válasz, csak keresni kell azt!

Időbe telt míg olyan orvost találtam, akiben megbízom. Az életemet is rábíznám. Meg is tettem ezt, kétszer is és jó döntés volt. Ő ugyan nem volt endo-specialista, de az első műtétet ő végezte. Sajnos ez nem volt sikeres. A hormonkezelést (GnRH injekciók) elutasítottam az első műtét után. Meg is lett az eredménye, mert két hónap múlva ott volt egy újabb ciszta a petefészkem környékén. Nagyobb, mint amit kiműtöttek belőlem. Őrült gyorsasággal terjedt a betegség és akkor értettem meg, hogy itt nincs mese, gyökeres változtatás kell, ha életben és egy darabban akarok maradni. Addig csak kisebb változtatásokkal próbálkoztam, elhagytam a fehér cukrot és a fehér lisztet, de rá kellett jönnöm, hogy ez a dolog sokkal összetettebb ennél és holisztikusan kell kezelnem a problémát. Teste és lelket együtt kell gyógyítani. Nem elég az orvos, én is kellek hozzá. Sőt! Én kellek hozzá igazán! Fejben, hozzáállásban, hitben.

Mindent kipróbáltam, szó szerint mindent, ami 2009-ben elérhető volt Magyarországon. Makrobiotikáztam, elkezdtem Arwen tornára járni, progeszteronkrémet használtam, akupunktúra, reiki, pránanadi és még sok minden más követték egymást. Mindenféle gyógyítóhoz elmentem, amit korábban el sem tudtam volna képzelni magamról, de ha nagy a baj, az ember mindent kipróbál és minden reményt nyújtó szálba kapaszkodik.

És a baj nagy volt. Maximalista vagyok, ha csinálok valamit, akkor azt szeretem jól csinálni. A betegségem sem hazudtolt meg ebben, itt is a „csúcsra” jutottam, kiderült, hogy 4-es stádiumú, mélyen infilitráló endometriózism van, mely már nemcsak a petefészket, hanem a beleket és a hólyagot is érinti és ki tudja hány összenövés van a kismedencémben. „Remek!” – gondoltam, aztán nagy levegőt vettem és mivel tudtam, hogy olyan az állapotom, hogy nem kerülhetem el a második műtétet, nem volt más út, mint előre. Persze sorra jöttek a tükrözések, vérvétel, CT, MRI, minden, ami egy nagy műtétet megelőz. Nagyon megviselt, hogy nem kerülhetem el a műtétet és ezeket a kellemesnek egyáltalán nem mondható vizsgálatokat. Teljesen összeomlottam. Főleg akkor, amikor kétszer halasztották el a műtétet különböző, rajtam kívül álló okok miatt. A második halasztást akkor tudtam meg, amikor már lelkileg felkészülve, egy szerdai nap hajnalán a SOTE 1-es számú női klinikájának egyik rendelőjében már a betegfelvételi papíromat töltötték ki. „A műtét elmarad.” – hangzott el ismét a rettegett mondat. Újabb kemény napok következtek a következő időpont kitűzéséig. A családom úgy állt mellettem, mint a szikla. Szilárdan, keményen és biztonságot nyújtva. Ha ők nincsenek, akkor lehet, hogy nem bírom ki ezt az időszakot ép ésszel. Örök hálával és köszönettel tartozom nekik!

Ekkor történt az, (2011. áprilisát írjuk), hogy rátaláltam arra, aki nemcsak, hogy a táplálkozásban segített a számomra ideális utat megtalálni, de új életet, újfajta gondolkodást adott és új dimenziókat nyitott az életemben. A Segítőm, a Barátom, a második Anyukám bekerült az életembe és ezzel minden megváltozott. A különböző hiánydiéták és szélsőséges táplálkozási irányzatok után, az ő segítségével olyan jó állapotba kerültem a második műtét előtt, hogy 4 nap helyett (azt jósolták, hogy ennyit fogok majd a műtét után az intenzíven tölteni) 2 nap után már a kórteremben voltam! Ahova a saját lábamon sétáltam ki!

Az orvosom, aki az első műtétet végezte, azt mondta, hogy az endometriózis nem az ő szakterülete, a legjobbat akarja nekem, éppen ezért elküld egy specialistához. Nagyon becsültem és a mai napig a legmélyebb tisztelettel gondolok rá, amiért ilyen korrekt és őszinte volt velem. Neki köszönhetem, hogy a második műtétem során olyan orvosok kezébe kerültem, akiknek az életemet köszönhetem. Egy Sebész, egy Urológus, A Specialista és egy csupa szív csupa lélek Nőgyógyász jártak ki-be a SOTE I-es nőgyógyászati klinika műtőjének ajtaján. Nem lettem volna a családom helyében, nem kívánom senkinek, hogy azt átélje, amit ők akkor.

Sokáig tartott a második műtét, 4 órásra tervezték. Ehhez képest 10,5 órát feküdtem a műtőasztalon, mire új nőt „faragtak” belőlem. A beleim, a bal petefészkem, a hólyagom egy részét és összenövések tömkelegét „hagytam ott” a műtőben. Nem hiányoznak. 🙂

Nem volt könnyű, sőt … De most már tudom, hogy ez az út vezetett oda, ahol most vagyok, ahhoz, aki most vagyok. Sok-sok próbálkozás, különféle táplálkozási irányzatok (melyek egy része túlságosan szélsőséges volt számomra), számos alternatív gyógymód, sok-sok sportolási próbálkozás után végre egészségesnek érzem magam. Nincsen fájdalom, nincsenek panaszok. Ellenben van egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozás és életmód, Bikram jóga, pilátesz, futás, testi-lelki odafigyelés és harmónia, ami napról napra új kihívások elé állít. De állom a sarat! 🙂 Persze ez nem sikerült elsőre, az út enyhén szólva is rögös volt, de kétségtelenül megérte.

Nem voltam egyedül az úton. Bár sajnos nem volt előttem 2009-ben olyan példa, aki endometriózissal küzdött és nem a gyermekvállalás útját választotta megoldásnak, kiváló orvosok kísértek az úton, akiknek nagyon sokat köszönhetek. Nélkülük, az ő szakértelmük nélkül, most nem lehetnék itt, így, ilyen jó állapotban. A családom is mellettem volt, az ő segítségük nélkül sem sikerülhetett volna. Mára már ők is egészségesebbek, máshogy táplálkoznak, sokkal jobban. Ez az endometriózis „egészséges” mellékhatása. Mindenki rájön előbb vagy utóbb, hogy ha gyógyulni szeretne, változtatnia kell az életén: táplálkozás, sport, stressz kezelés, testi-lelki egység és harmónia nélkül nem lesz hosszú távú a javulás.

Sajnos akkor, amikor az én kálváriám kezdődött nem volt a közeli és távoli környezetemben senki, aki úgy volt jól és tünetmentesen, hogy nem vállalt babát. Pedig ezt is el lehet érni, bár nyilván sorstársakkal együtt és jó példával magunk előtt sokkal könnyebb. Óriási segítség tud lenni, ha megmutatja valaki, hogy igenis lehet teljesen fájdalommentes életet élni anélkül, hogy az ember mindenáron gyermeket vállalna. Nekem akkor 2009-ben nem volt, de most 2015-ben sem olyan az életem, hogy ez járható út lenne számomra.

Most már viszont tudom, hogy van másik út. Mindenki számára van egy út, melyre előbb rá kell találni, aztán végigmenni rajta. Mindenki számára van megoldás, csak keresni kell azt, hiszen mindannyian mások vagyunk.
Szerencsésnek tartom magam, hogy annyi szenvedés után végre megtaláltam a saját utam. De nem felejtettem el milyen volt az endometriózis útvesztőjében, éppen ezért nagyon szívesen segítek azoknak, akik még keresik a saját útjukat. Mert együtt könnyebb! 🙂

Sok szeretettel Nektek, Kedves Sorstársak:
Mandják Gerti
mandjak.gertrud@gmail.com
+36/30-588-12-20

Comments are closed.