Salamon Adrienn

2009. május 25. előtt 1,5 év szenvedéssel telt.

Orvosról orvosra, természetgyógyászról természetgyógyászra jártam. Választ kerestem: “miért görcsöl rendszeresen a hasam?”Hagytam magam meggyőzni, hogy ez normális, hogy nem vagyok egyedül ezzel a tünettel és majd, ha szülni fogok, elmúlik, legalábbis jobb lesz, csak addig bírjam ki valahogy.

Ez az állapot azonban megkeserítette a mindennapjaimat, illetve a környezetem mindennapjait. Hatással volt az életem minden területére, a családomra, a páromra, a munkámra…Nem szabadott volna hagynom magam meggyőzni, határozottabban és kitartóbban kellett volna keresgélnem.

A doktornő elsőre nem adta a kezembe az MR-leletem, bő 20 percen keresztül sorolta, hogy hol, milyen összenövések vannak a kismedencei területen. Ekkor már 1,5 hete nem tudtam enni, nem hogy jobban lettem volna, napról napra rosszabbul éreztem magam, túl voltam laborvizsgálatokon, gyomortükrözésen, béltükrözésen, MR-vizsgálaton. A diagnózis endometriózis.

A doktornő egészséget és kitartást kívánt és továbbküldött egy klinikai onkológushoz, mondván, hogy ez a betegség nem az ő szakterülete. Korábban nem hallottam az endometriózisról. Az endometriózis “orvosilag gyógyíthatatlan” betegség, ezt olvastam elsők között az interneten. A klinikai onkológus értetlenül lapozgatta a leleteim, hogy lehet, hogy nem vették észre korábban ezt a problémát!? Ő is továbbküldött egy 3. orvoshoz, aki ennek a területnek a specialistája.

A folyosón várva a 3. orvosra (emlékszem, hogy hétfői napon volt), láttam, ahogy besétálnak a lányok a műtőbe, majd egy rövid idő múlva kitolják őket. Arra gondoltam, ha műteni kell, hétvégére túl leszek rajta, és hipp-hopp elfelejtem az egészet. Nem így történt.

Az orvos felvilágosított, hogy 4. stádiumban lévő endometriózisom van, és valószínűleg a nőgyógyászati területeken kívül a belekre is átterjedt, ezért valószínűleg a bél egy részének eltávolítására is szükség lesz. A műtét megszervezése kb 1 hónap, mert a nőgyógyász mellett sebész is szükséges a műtéthez, ezenkívül komoly felkészültséget kíván az orvosoktól. Sokkot kaptam. A barátom jött el értem a kórházba, a SOTE és Szigetszentmiklós közötti utat úgy tettük meg, hogy egy hang nem jött ki a torkomon, csak zokogtam.

Igazságtalannak gondoltam az életet, ez nem történhet meg velem, teljesen el voltam keseredve!

Akkor azt mondta a barátom, amit sosem fogok elfelejteni: “Ne sírj szívem, most nehéz, de te szoktad mondani, hogy mindennek oka van, meglátod minden rendben lesz.”

Másnap mertem csak elmondani a családnak, érthető módon megviselt mindenkit a hír, ők is azt gondolták, hogy ez nem lehet, nem történhet ez velem. Attól a naptól máshogy gondolkodom; azt gondoltam, hogy nem adhatom fel, válaszokat szeretnék, hogy miért történik ez velem, miért alakult ki az endometriózis, miért nem lehetett előbb diagnosztizálni, van-e más lehetőség, mint a műtét stb?

Azon a hétvégén részt vettem egy női betegségekről tartott előadáson, ahol sokmindent hallottam a női betegségekről, a nőiességről, az endometriózisról, az alternatív lehetőségekről. Az ott eltöltött pár óra még inkább gondolkodásra késztetett. Egy héten belül elkezdtem az Arwen tornát, elmentem Mixtay Zsuzsa makrobiotikus étkezési szakértőhöz, és bíztam benne, hogy van más út, mégsem kell a műtét.

A legkülönbözőbb helyeken voltam, magánklinikáktól a kineziológusig mindenhol, nem kevés pénzt beleölve, hogy el tudjam dönteni, kell a műtét vagy sem. Pro és kontra volt bőven, az orvosok pedig aggódtak a bélelzáródás veszélye miatt. A diagnosztizálás és a műtét között eltelt 1 hónapban is további vizsgálatok kellettek, további tükrözések, CT és még így sem volt egyértelmű a döntés, nem volt mankó, amire támaszkodhatnék.

Végül úgy döntöttem, szükséges a műtét, bár biztos sosem voltam benne, ugyanakkor úgy gondoltam, hogy fel kell készüljek a műtétre, és soha többet nem szeretnék hasonlót. Ezért azóta a bizonyos előadás óta tornázom, illetve mozgok rendszeresen, főzök magamra és a családomra, nap, mint nap és igyekszem minél szélesebb körben megmutatni és elmondani a tapasztalataimat.

Bár a műtét után is voltak nem várt “mellékhatások”, újabb vizsgálatok, én azt gondolom, hogy gyorsan felépültem, és talán ha ma találkozom valakivel, nem mondja meg, hogy ezek a dolgok velem történtek meg és egy átlagos, egészséges fiatal nőnek lát engem. Ehhez azonban kellett a párom, a családom, a barátok, a kollégák, a gyógytornász, a makrobiotikus tanácsadó, az orvosok támogatása és biztatása.

Még 27 éves sem voltam, amikor már mögöttem volt egy több, mint 7 órás hasi műtét, fogytam 15 kg-t, kivették az egyik petevezetékem, a bél egy szakaszát, 5 hónapot voltam táppénzen, az életem gyökeresen megváltozott. Változtattam az életmódomon és a munkahelyet is váltottam. A kereskedelmi médiából gyorsan a civil szférában találtam magam. Nem volt könnyű mindezt fiatal nőként megélni.

De nincsenek véletlenek, mindennek oka van.

Azt gondolom, ahhoz, hogy tudjak változni és tudjak változtatni, meg kellett tapasztaljam ezeket a dolgokat.

Ma már egy csodás kislány édesanyja vagyok, és aki rám néz, talán eszébe sem jut, hogy min mentem keresztül azért, hogy édesanya lehessek.

Hosszú út vezetett idáig, amely során megtapasztaltam, hogy a nők nem szívesen beszélnek az egészségügyi problémáikról, a női működésünket pedig még mindig rengeteg tabu övezi. Küldetésemmé vált, hogy segítsek abban, hogy másoknak ne kelljen hasonló nehézségeken keresztülmennie. Évek óta nyíltan beszélek a betegségemről, 2009-ben még egyedül, majd később a Női Egészségért Alapítványt megalapítása után, mára már egy csapattal dolgozunk ezért nap, mint nap. Rendezvényeket, felvilágosító előadásokat szervezünk, támogató közösséget biztosítunk az érintetteknek, bemutatjuk az általunk javasolt terápiás lehetőségeket és szakembereket és minden alkalmat megragadunk arra, hogy beszéljünk a betegségről. Szeretném, ha lenne egy jelképes mankó, amit tovább lehetne adni, ha baj van.

De! Mindenki saját maga felelős a sorsáért, az életéért, az egészségéért. Más külföldi országokhoz képest itthon nem divat, nem a mindennapok része az egészségtudatosság.

Ezt meg kell tanítani.

Meg kell tanítani, hogy a mozgás a mindennapok része legyen, tudatosítani kell, hogy azzá válunk, amit megeszünk. Meg kell tanítani, hogy merjünk dönteni az egészségünket érintő kérdésekben is és meg kell tanulnunk felelősséget vállalnunk saját magunkért, felelősséget vállalunk az egészségünkért.

Meggyőződésem, hogy sosem késő változtatni. A jelképes mankó pedig itt van, ezen az oldalon, a Facebook oldalunkon, a zárt Facebook csoportban és a “Női egészségért” csapatunkon keresztül, az érintettek történeteiben is.

Pontosan ismerem az endometriózis által kijelölt út bugyrait, az emelkedőket és a lejtőket is. Ezen az úton haladok több mint öt éve, és őszintén mondom, hogy megszerettem ezt az utat minden nehézségével és szépségével együtt. A benne rejlő és kihagyhatatlan, pontosabban meg nem úszható szakaszokat, a tanulást, a fejlődést, a küzdelmeket, a fordulatokat, az állandó változást.

Az endometriózis kellett ahhoz, hogy ma úgy érezzem, lassan megérkezem, a helyemre kerülök.

Szeretek és szeretnek. Támogatnak és támogatok. Adok és kapok. Együtt minden könnyebb!

Szeretettel:
Salamon Adrienn
salamon.adrienn@noiegeszsegert.hu
+36 30 2172 444

Comments are closed.