Szilágyi Andrea

Minden azzal kezdődött, hogy elkezdtem hízni. Nem ettem többet, nem sportoltam kevesebbet és mégis kúsztak felfelé a kilók. Hiába koplaltam, hiába futottam többet, maximum annyit tudtam elérni, hogy pár napig nem híztam tovább. Prágában dolgoztam, de otthon mentem el egy teljes kivizsgálásra. Ugyan a hasi ultrahangon látszott valami, a nőgyógyász megnyugtatott, hogy nincsen semmi baj, csodálatosan működöm. Boldogan mentem vissza a cseh háziorvosomhoz, aki azonban nem osztozott az örömömben és ragaszkodott hozzá, hogy kérjek másodvéleményt. Igaza volt. 3 hónap múlva már műtétre került a sor, ugyanis mindkét petefészkemben endometriózis cisztát találtak.

Mivel csehül alig, csak angolul beszélek, minden sokkal komplikáltabb volt, a sok egészségügyi feladat nagy kihívást jelentett. Ráadásul sokat dolgoztam, így nem maradt se időm, se energiám arra, hogy féljek vagy belegondoljak a betegség súlyába. Automata üzemmódban intéztem a dolgokat. Igazából már csak itthon szembesültem a helyzet komolyságával, azt azonban már kint megértettem, hogy ez egy jel. Jel, hogy változtatnom kell. Az utolsó műtéti kontrol után felmondtam és hazaköltöztem.

Itthon elmentem egy endospecialistához, akivel végre részletesen meg tudtam beszélni, hogy mi is történt velem. Megismertem az „Együtt könnyebb” Női Egészségért alapítványt és elkezdtem járni a rendezvényekre. Ekkor ijedtem meg. Az egyik Endo klubról konkrétan zokogva mentem haza, mert ott tudatosodott bennem, hogy ez egy komoly, gyógyíthatatlan betegség és azzal is, hogy mennyi nehézséget és fájdalmat okoz egy csomó embernek. 200 000 nőt érint, hogy lehet, hogy nem hallottam erről soha? Hogy nézhette a nőgyógyászom peteérésnek a vérrel teli cisztámat?

Szerencsésnek tartom magam, amiért nem voltak kínzó tüneteim és mégis még talán időben kiderült a betegség, amiért találtam egy fantasztikus orvost, akiben maximálisan megbízom (dr. Csibi Noémi) és rátaláltam arra a szervezetre, amely az érintetteket támogatja. Életmódot és étrendet változtattam, visszafogytam és újra jól érzem magam a bőrömben.

2017-ben kezdtem el az Alapítvány munkáját segíteni, ahol kommunikációval, közösségi média menedzsmenttel illetve pályázatokkal foglalkozom. Azért dolgozunk, hogy minél többen megtudják, mi az az endometriózis és az érintettek érezzék, hogy nincsenek egyedül.

Comments are closed.